Ha nem jelenik meg jól a hírlevél, kattints ide!

Éva magazin

Kedves Éva-olvasó!

Az iskolások számára talán ez az év egyik legszebb hétfője: vége a sulinak, kezdődik a vakáció! Ám ami nekik hatalmas öröm, nekünk, szülőknek bonyolult fejtörő mutatvány, mert indul a „hova is tegyük a gyereket a következő 10 hétre” című játék. Főként, ha nincs olyan nagymama, nagypapa, aki tárt karokkal várná az unokákat akár több hétre is.

De nézzük a dolog jó oldalát: beköszöntött az igazi nyár! Most végre már nem az a maszatolós, őszi idő fogad bennünket az otthonunkból kilépve, mint az elmúlt hetekben, hanem hamisítatlan júniusi napsütés. Mindenkit arra biztatok, használja ki ezt az ölébe pottyant jó időt, élvezze a nyarat, kiránduljon, utazzon, bulizzon, andalogjon a langyos nyárestéken a párjával, keverjen magának egy koktélt (ami akár alkoholmentes is lehet), és persze olvasson! És akkor se törjön meg a jókedve, ha végig kell dolgoznia a nyarat és csak morzsák jutnak a szabadidőből, inkább használja okosan ezeket a röpke hétvégéket, napokat, órácskákat, és töltse őket úgy, hogy utána újabb munícióval, energiával felvértezve tudja folytatni a mindennapos pörgést.

Mi, ígérjük, töretlenül hozzuk nektek az olvasnivalót, amit előkaphattok – akár az okostelefonotokon is – a tengerparton sütkérezve, a Balaton-parton lustálkodva, a home office ebédszünetében vagy munka után, egy kerti nyugágyban ücsörögve.

Mindenkinek azt kívánom, legyen olyan nyara, amilyenre mindig is vágyott!

Cikkeinkhez pedig jó olvasást!

Szeretettel:

Jean Orsi
szerző, szerkesztő

Diana hercegné, Lady Gaga, Angelina Jolie, Britney Spears, Amber Heard és még hosszan sorolhatnánk az illusztris neveket. Vajon mi a közös bennük? Egy mentális betegség, amelynek borderline személyiségzavar a neve.

Mentális_betegség_borderline

Az eredeti Szex és New York sorozat hat évada alatt Carrie Bradshaw univerzális stílusikonná vált, nők generációit inspirálva arra, hogy tüllruhában keringjenek New Yorkban (és Budapesten is), gondosan elkerülve a kátyúkat Manolo Blahnik magas sarkújukban. 2022-ben És egyszer csak… címmel új fejezet kezdődött; 10 epizódon át követhettük végig az ötvenes éveikben járó főszereplők életét. 2023. június 22-én pedig itt az új sorozat második évada. Endrész Tímea kolléganőnk ebből az új évadból válogatott össze 9 lélegzetelállító ruhát.

Szex_és_New York

A gyermekkori fejfájás sajnos igen gyakori jelenség, egy friss hazai kutatásból kiderült, hogy minden negyedik gyerek érintett a témában. De hogyan előzhető meg, és mit tegyünk, amikor már fáj a gyermekünk feje? Mi az a fejfájásnapló? A témára egy kampány keretein belül dr. Kőnig Róbert gyermeksebész és Dobó Ági kétgyermekes édesanya is igyekszik felhívni a figyelmet, például a Mesélj, Anyukám! legújabb adásában is.

Mesélj_Anyukám_fejfájás

A most 38 éves Márti élete akár egy film forgatókönyvéül is szolgálhatna, tele van tragédiákkal és váratlan fordulatokkal. Most elmeséli történetét, hogyan lett egy gazdag család gyermekeként bántalmazott tinilány, majd pár évvel később milliárdosfeleség, utána luxusprosti, végül takarítónő.

Milliárdosfeleségből_luxusprosti

Pajzsmirigy-alulműködés esetén számos tünet lehet jellemző, cikkünkben pedig bemutatjuk a leggyakoribbakat. Sokan azt gondolják, hogy csak a testsúlygyarapodás a ráutaló jel, de ezenkívül még jóval több is lehet. Mutatjuk, mely tünetekkel érdemes felkeresned orvosodat!

pajzsmirigyalulmukodes

Nem azt mondjuk, hogy engedd, hogy a gyerek egész nap videójátékozzon, sokkal inkább azt, hogy ez nem ördögtől való dolog, és nem csupán rossz származhat belőle. A tudomány szerint sem!

videojatekozas

 

„A takarítónőnknek nem csak portalan polcokat és gyerekmancslenyomat-mentes tükröket köszönhetek, hanem igazi praktikákat is, amit ő az évek során kísérletezett ki. Mivel fontos nekünk a fenntarthatóság és az, hogy a lehető legkevesebb szennyezőanyagot öntsük a lefolyóba, külön öröm számomra, hogy igyekszik ő is saját keverékekkel és receptekkel tisztán tartani a lakásokat, amiket takarít” – írja kolléganőnk, és meg is osztja azt az 5 takarítási trükköt, amiért garantáltan te is hálás leszel.

takaritono_trukkok

Balzsamos nyári este. Kint ülsz a kertben, a teraszon, a strandon, a vízparton, a Margitszigeten, esetleg a kánikulai lakásodban, vagy a belváros közepén egy padon – kinek mi jut. Előveszed a könyvet a táskádból, végigsimítasz a borítón, beleszippantasz, mint a függők a szerbe, majd kinyitod. És végre beleolvasol. Ugye, milyen régóta vártál erre a csodálatos pillanatra? Ehhez a pillanathoz hoztunk most egy kis ajánlót.

konyvajanlo

 

thumbnail_OM_2302_bannerek_600x300.jpeg

Az olvasás témában Hegedüs Barbi izgalmas könyvajánlóit böngészhetitek végig, aki komolyabb témában a függésről és a házasságról ajánlott könyveket, de a gyerekeknek szóló és az érzelmesebb művekről is megírta ajánlóját.

330226.1160x480

A Mesélj, Anyukám podcast legújabb részében Zubor Rozi, Endrész Timi és Lugosi Dóri a Generali Gyerek Sziget kapcsán Földi-Tamás Ildikóval, a The Human Safety Net program magyarországi vezetőjével az adományozás fontosságáról, az önkénteskedésről beszélgettek, és arra is fény derült, hogy mivel készülnek az idén június 16–18. között megrendezésre kerülő eseményre.

330156.1160x480

Jó hírekből sosem elég! Gőbel-Szabó Szandra most is összegyűjtötte az elmúlt hét legpozitívabb hírmorzsáit, amelyekből többek között azt is megtudhatod, hogy mi a hosszú élet titka és hogyan kaphatott egy kutya diplomát.

330094.1160x480

Az ma már világosan látszik, hogy a mesterséges intelligencia megjelenésével átrajzolódik a munkaerőpiac, és ezzel összefüggésben annak is változnia kell, hogyan és mire képezzük ki vagy át magunkat. Hogy melyek azok a szakmák, amelyek biztosan nem tűnnek el a mesterséges intelligencia miatt, arról Földi Barbara kolléganőm mesélt bővebben.

330150.1160x480

Itt a nyár, és mindenki arra vágyik, hogy minél különlegesebb helyekre utazhasson el… de vajon melyek azok a városok, ahol a legjobb élni, főképp a fiatalok számára? Csúcskategóriás szórakozási lehetőségek, stabil munkaerőpiac és rengeteg szabadidős tevékenység – csak pár dolog, amelyek a legvonzóbbak a fiatalok számára. Jean Orsi kolléganőm összegyűjtötte a világ öt városát, ahol nemcsak nyaralni jó, de élni is. Kíváncsi vagy, melyek ezek? Ebből a cikkből kiderül!

330160.1160x480

Figyelem, az Éva magazin oldalán meghökkentő hírekből sincs hiány! Kiben merült már fel a kérdés, hogy táplálhatóak-e a növényei menstruációs vérrel? Ha benned nem is, másokban igen, és olyanok is vannak, akik kísérletet is tettek rá. De vajon mi értelme és mennyi haszna van a dolognak? Endrész Tímea vezető szerkesztőnk, aki köztudatottan szenvedélyes „növénymama”, ezt a témát járta körbe.

330288.1160x480

Szex a középkorban? László Enci kolléganőm annak járt utána, hogy vajon milyen lehetett a középkori emberek házasélete. Az egyház akkoriban igen szigorú szabályokat állított fel az emberek szexuális életére vonatkozóan – hogy ebből mit tartottak be, az más kérdés, ugyanis a fennmaradt irodalom és a történészek beszámolói számos érdekességet tartogatnak. Kíváncsi vagy a pikáns részletekre? Olvasd el cikkünket a témában!

330177.1160x480

A Mesélj,Anyukám! csapata egy igazán aktuális témát hozott. Hogyan segít az olvasás és mit csinál egy irodalomterapeuta? Hallgassátok meg a legújabb Mesélj, Anyukám! podcast-ot!

330096.1160x480

Június első szombatja a pedagógusok napja. Ennek alkalámból készült egy különleges interjú L. Ritók Nórával. Olvassátok Ti is olyan szeretettel, amilyennel Ő fordul a gyerekek felé.

330079.1160x480

Nagyon szeretem Hegedűs Barbara kolleganőm írásait. A világ mindannyiunkat kifacsar. Hogyan birkózunk meg a nem mindig üdítő mindennapokkal? Min lehet még spórolni? Ezen a héten ezt a kis tárcát hozta nekünk.

330084.1160x480

Inni, enni és takarítani is tudsz vele. Mi az? Persze, hogy a citrom! Jön a limonádé-időszak és mindenki betáraz otthonra a citrusokból. Ha szeretnéd mindezt fenntartható módon csinálni, akkor olvasd el az alábbi cikkünket!

329836.1160x480

 Az interneten virálissá vált egy videó, melyen egy férfi szappanos vízzel mosdat és masszíroz főleg fürdőruhás nőket. A meghökkentő videót nem tudni, melyik országban rögzítették, de a szituáció nem annyira meglepő, ha mondjuk egy török, vagy marokkói fürdőbe megyünk. Utána jártunk, mi is az a hammam. Te részt vennél egy ilyen spa kezelésen?

330247.1160x480

iLzkblPc

 

Meghozni a döntést, hogy nem szeretnénk több gyermeket, nem mindig könnyű. Elfogadni azt, hogy nem születik több gyermekünk, fájdalmas is lehet. Azt mondják, egy nő két dologért tenne meg bármit: azért, hogy legyen gyereke, és azért, hogy ne. De mi lehet az a bármi? Erről is szól a Mesélj, Anyukám! podcastunk legújabb epizódja.

 

329820.1160x480

Magyarország első jelentős anyukapodcastja ezen a héten dupla epizóddal jelentkezett: a REGIO JÁTÉK-kal közös podcastsorozatunkban Endrész Timi vezetőszerkesztőnk, a Játékidő házigazdája a Mesélj, Anyukám!-ból jól ismert műsorvezetőtársait látta vendégül. Arról beszélgettek, hogy szülőként sokszor nehéz kapcsolódni a gyerekek játékához. Bár a lelkünk tudja, hogy a közös játék nagyon fontos minőségi idő, az eszünk nehezen vált vissza gyerek üzemmódba. Vannak azonban olyan játékok, melyek segítenek a kapcsolódásban anélkül, hogy erőfeszítéseket kellene tennünk önmagunk visszafiatalítására. Ezekre hoztunk jó pár gyakorlati példát: gyerekjátékok, amikért a szülők is odáig vannak.

329783.1160x480

Regények, filmek, sorozatok, történelemórák – ezeknek köszönhetően a ma embere Boleyn Annáról sok mindent tud. De mi az igazság? (Spoiler: szinte semmi.) A legújabb Micsoda nők voltak! epizódban Boleyn Anna (és VIII. Henrik) igaz történetét mutatja be a két műsorvezető: Budai Lotti és Zubor Rozi.

329580.1160x480

Mélyen megélt anyaság, pozitív és igazi szülésélmény, élet különböző korú gyermekekkel, az újszülött ember jogai, a termékenység elvesztésének gyásza – Keszler Vikivel, a Másállapotot a szülészetben! mozgalom vezetőjével Naszvadi Judith készített lebilincselő interjút.

329669.1160x480

Szlavicsek Judit neve első két könyve, a Légy/Ott és a Hullámsír kapcsán végérvényesen összefonódott a balatoni krimikkel, legújabb könyvében, a Viharcsapdában azonban egészen új vizekre evez. Az úti cél egy lakatlan adriai sziget, a főszerepben pedig egy család, egy vitorlás, és ahogy a cím is sugallja, egy végzetes vihar áll. A frissen megjelent thrillerről Kormos H. Barbara szerzőnk faggatta az írónőt.

329736.1160x480

Lehet-e donorpetesejttől gyerekem? Rita történetének első fejezetét olvashatjátok. Magyarországon egyelőre nem elérhető ez a szolgáltatás, bár vannak ígéretek a rendezésére. Rita nem várt addig, inkább felvette a kapcsolatot egy külföldi klinikával. Erről mesélt nekünk – természetesen álnéven.

329574.1160x480

Szabad-e káromkodni a munkahelyen? Néhány vicces vagy kellemetlen személyes történet:

329505.1160x480

Miért együnk lazacot? Természetesen elsősorban azért, mert szeretjük. Ám ha ez nem lenne elég nyomós érv, akkor most felsorolunk pár további indokot is. Ha végigolvasod, mennyi értékes tápanyagot tartalmaz, biztosak vagyunk benne, hogy még jobban fogod kedvelni. Ráadásul most az elkészítéséhez Jean Orsi kolléganőnk hozott is pár tippet és három kipróbált, isteni, ugyanakkor szupergyors és egyszerű receptet!

329594.1160x480

 

Játékos ismerkedésre invitálunk, melyhez ki sem kell mozdulnod otthonról. Töltsd ki kérdőívünket és nyerj egy családi wellnesshétvégét a Zala Springs Golf Resortba! Az első 1000 kitöltő garantált nyereménye pedig a tavaszi InStyle magazin digitális kiadványa.

EVA-Kutatas-640x360 (3)

A 2022/2023-as tanévben a nyári szünet június 16-tól augusztus 31. napjáig tart. Egy nap híján 11 hét. Hogy oldják meg a dolgozó szülők a közel 3 hónapos gyermekfelügyeletet? Mennyibe kerülnek idén a nyári táborok? És hogyan pihen, fel tud-e töltődni Anya és Apa? Az idei nyári terveinkről meséltünk műsorvezetőtársaimmal a Mesélj, Anyukám! podcast legfrissebb epizódjában.

329403.1160x480 (1)

Balog Mia kolléganőm ősszel ünnepli majd a 40. születésnapját, azonban egy perccel sem néz ki 30-nál idősebbnek. Megkértem, hogy árulja el, mi az arcápolási titka. Most veled is megosztja: Salma Hayek filozófiájának köszönhetem, hogy 10 évet letagadhatok, ez a titkom az arcápolásban.

329365.1160x480

Kormos H. Barbara Kovács Andrással készített interjút. András barátjával másodállásban kezdett bele a méhészkedésbe, de a hobbi hamar szerelemprojektté nőtte ki magát. A Mézerdő Méhészet tulajdonosaiként egyik fő céljuk, hogy a mézek előállításán túl edukálni tudják az embereket, hogy ne féljünk a méhektől, hanem óvjuk és értékeljük őket.

329392.1160x480

Az ÉVA magazin egyik online-sorozatában nagyjából ugyanazt a 10 plusz 1 kérdést tesszük fel költőknek, íróknak, színészeknek és énekeseknek (elsősorban nőknek), amik főleg művészeti pályával, kultúrával, családdal, vágyakkal, álmokkal, célokkal függenek össze. Hegedüs Barbara kolléganőm Mészáros Blanka színésznővel beszélgetett. „A szakmai siker azt jelenti, amikor csinálhatom, amit szeretek, és még fizetnek is érte.”

329220.1160x480

A banán héja hagyományosan a legtöbb ember számára csak egy természetes csomagolás, amit eldobunk, amikor megeszünk egy banánt. Azonban kevesen vannak tisztában azzal, hogy a banánhéjnak számos más felhasználási lehetősége is van. Gőbel-Szabó Szandra 4 okot is hozott, hogy miért ne dobd ki! Ennyi mindenre jó a banánhéj.

329073.1160x480

A szerelmet és a nevetést nem lehet megtiltani. Vagy mégis? A következő 5 rendelet, bár számunkra furának tűnhet, bizonyos országokban mégis létezik, és ha nem tartjuk be őket, abból bizony komoly problémánk származhat. Jean Orsi összegyűjtötte az 5 legfurább szabályt! Szextilalom és nevetésstop – 5 fura rendelet, amelyekkel jobb, ha tisztában vagy, ha a következő országokban jársz!

329081.1160x480

 

327043.1200x630

A Mesélj, Anyukám! műsorvezetői Ausztria legnagyobb szabadidőparkjában jártak. Kipróbáltak minden attrakciót, hintát, csúszdát, hullámvasutat, hogy átadhassák az élményt nektek. Különkiadású epizódjukban mindenről beszámoltak, minden kérdésetekre válaszoltak.

328716.1160x480

A TikTok-trendekre sokszor legyintünk, mondván, minket úgysem érint, az egyperces szabály viszont bárkinek segíthet több intimitást csempészni a kapcsolatba. Mert bizony ezer oka lehet, ha kevesebb az intimitás a kapcsolatunkban, de szerencsére a TikTok mindentudói (vagy majdnem mindentudói) erre is találtak megoldást. A dolog lényege, hogy ne mondjunk rögtön nemet az intim helyzetekre – akkor is viszonozzuk az ölelést, a csókot, fogjuk a párunk kezét (vagy mást), ha az első két másodpercben úgy érezzük, nincs most ehhez kedvünk. Az egyperces szabály segíthet több intimitást csempészni a kapcsolatodba.

328757.1160x480

Lonni Pike 58 éves, de ahogy a képei is sugallják, nála az élet nem állt meg 50 évesen. Közösségi média fiókjait arra használja, hogy videókat készítsen, amelyek arra ösztönzik a nőket, hogy fogadják el egyéni stílusukat, függetlenül bárki elvárásaitól. Annyira inspirált minket Lonni elkötelezettsége, hogy hű maradjon önmagához, függetlenül a korától vagy attól, hogy mit mondanak róla az emberek, hogy késztetést éreztünk arra, hogy cikket írjunk róla. Mi áll a tetoválások mögött? Miért döntött úgy, hogy megváltoztatja az életét?

329004.1160x480

Veled is előfordul, hogy a hűtőszekrény alsó fiókjának hátuljában marad az elfelejtett áfonya vagy a gyerkőc megmaradt fél banánja? Hoztunk egy szupergyors, isteni receptet, amit muffinként és gofriként is elkészíthetsz.

328771.1160x480

Végre elérkezett a kirándulós, biciklizős idő, amire már annyira vártunk! Ha hétvégéken ti is túrázást terveztek, mutatjuk, hogyan érdemes táplálkozás szempontjából felkészülni rá, hogy a legjobb formátokat hozzátok és minimálisra csökkentsétek a sérülésveszélyt. Mert bizony az ingadozó vércukor miatti dekoncentráltság könnyen okozhat rosszullétet és balesetet is. Mit egyél túrázás előtt, alatt és után? Mutatjuk!

328836.1160x480

A szokások olyan apró döntések és mozzanatok, amelyeket minden egyes nap megteszünk. A mindennapi életünk a szokásaink összessége. Azt mondják, egy új szokást beépíteni a rutinunkba 21 napig tart. Mi most 5 olyan egyszerű szokást hoztunk, amikért a tested nagyon hálás lesz!

313428.1160x480

Pár adással ezelőtt a Mesélj, Anyukám! podcastcsatornán elkezdtek beszélgetni az anyává válás utáni szexualitásról. Anyák őszintén, tabuk nélkül szexről, anyaságról, nőiességről. Hogyan fér meg egymás mellett a kettő, megfér-e, mikortól, s kinek hogyan. És milyen jól tették! Hallgassátok meg ezt a részt, és megértitek, miért.

328934.1160x480

 

myspar_joy2

 

minaro_banner

 

„Amikor 13 éves voltam, anyám azt mondta nekem: “Szeretlek Rebecca, de nem tetszel nekem.” Aznap este nagy, dühös betűkkel azt írtam, hogy “utálom az anyámat”, majd oldalnyi felkiáltójeleket tettem az ágyam alatt vezetett naplómba. Hónapok óta veszekedtünk, főleg a testemről, a súlyomról, a lényemről. Arról, hogy azt szeretné, hogy az a tökéletes lány legyek, akit elképzelt, és a haragomról, amiért nem szeret feltétel nélkül.”- meséli Rebecca, akin mély önértékelési sebet ejtett az őt elfogadni képtelen édesanyja.

Anyám_kritizálta_a_testemet

30 perc – ennyi ideje van manapság egy nőnek, egy anyának főzni. Maximum. Mert dolgozik, elmegy a munkahelyére, hazajön onnan, bevásárol, megy a gyerekeiért, tanul velük, takarít, ruhákat mos/hajtogat/tereget, szendvicset készít, valamit magával is kéne kezdenie, és ott a férj is… az idősebb, esetlegesen ápolásra szoruló rokonokról nem is beszélve, és akkor barátnőket, vagy egyéb szórakoztató tevékenységet még nem is érintettünk. Szóval tényleg, a napi 30 perc még egész jónak mondható. De valakinek ennyi sem jut. Vajon min kellene változtatnunk, nekünk, nőknek, anyáknak? A Mesélj, Anyukám podcast legújabb részéből minderre – sőt, sokkal több kérdésünkre is – választ kaphatunk.

mesélj_anyukam

Egy olvasónk vallotta meg őszintén az érzéseit. Levele komoly tabutémát érint: mit tegyünk, ha kedvesünk megbetegszik, és mi úgy érezzük, nem bírjuk ki a helyzetet? Vajon elítélendő-e, ha egy életerős férfi menekülne abból a kapcsolatot, amelyben már régen nem férfiként és nőként vannak benne a feleségével, hanem inkább mint beteg és ápolója.

El_akarom_hagyni_a_beteg_feleségemet

„A szvigerklubos ötlet egy magyar filmből származott, ahol a főszereplő párocska életét – a kezdeti döccenők után – egész szépen helyrerázza a nyitási kísérlet. Eleinte mosolyogtam rajta, aztán gondolkodóba estem.”- meséli Éva, aki nekiszegezte a kérdést a férjének. Adrián először nagyon meglepődött:

– Szóval te másokkal akarsz szexelni? – kérdezte.

– Igen, de nem egyedül! – magyarázkodtam. – Nem akarlak megcsalni. Csak akkor tennék ilyet, ha te is benne vagy! Együtt szépen elmennénk, megnéznénk, hogy fest egy ilyen klub, aztán eldöntenénk, hogy… szerinted hülyeség?”

Ha kíváncsiak vagytok, hogyan végződött a házaspár története, olvassátok el a teljes történetüket!

Svinger_klub

Ha meg kellene tippelned, hol ölelkeznek és csókolóznak a legtöbbet a világon, te mit mondanál? Az érzelemkimutatás bajnokaiként elhíresült olaszokat, spanyolokat emelnéd ki, vagy inkább a filmekben, sorozatokban, tévéműsorokban sokat ölelkező amerikaiak jutnak először eszedbe? A válasz minket is megdöbbentett és hidd el, te is meg fogsz lepődni rajta!

itt_olelkeznek_legtobbet_a_vilagon

Mit tehetsz, ha magad alatt vagy? Hogyan töltődhetsz fel, ha úgy érzed, nem bírod tovább? Fuss! A futás az egyik legegyszerűbben kivitelezhető mozgásforma, talán ezért is van annyi rajongója szerte a világon. Szerzőnk, Földi Barbara most annak a titkába avat be Titeket és ad hasznos tippeket, hogy a futás hogyan válhat nem csak a testünket, de a lelkünket is feltöltő eseménnyé, akár szerelmi bánat idején.

Futás_mindfull

A Baltimore-i Egyetem kutatói érdekes kísérletbe kezdtek. Arra kérték alanyaikat, hogy rögzített telefonbeszélgetésekből próbálják megmondani, hogy a telefonálók egy barátjukkal vagy a párjukkal beszélnek-e (akivel egy évnél nem régebben élnek együtt). A tudósok nagy meglepetésére a hallgatók néhány másodpercen belül meg tudták különböztetni a barátok és a romantikus partnerek nevetését. Ugye Te is meg tudod mondani, kivel beszél a párod? És pontosan ráérzel, ha veszélyes betolakodóval állsz szemben? S hogy ez miért van így? A tudósok most ennek a pontos okát is megtalálták!

szerelmes_nevetes

Van egy olyan szokás, ami talán már annyira az életed részévé vált, hogy észre sem veszed, amikor csinálod – újra és újra. Márpedig ronthatja a szexuális életedet, állítják a szakértők. Kíváncsi vagy, mi ez a szokás? Kattints a cikkre és máris megtudod!

jobb_szex

 

DEI_JOY_banner_600x300_230427_v2

600x300

 


A Játékidő a REGIO JÁTÉK és a Mesélj, Anyukám! közös podcastsorozata, melyben hónapról hónapra, adásról adásra a játékok csodálatos világát járjuk körbe. A legutóbbi adás témája a környezettudatosság volt, amin belül Endrész Timi vezető szerkesztőnk arra a kérdésre kereste a választ, hogy vajon hogyan nevelhetünk játékosan környezettudatos gyermeket. Ebben Mohácsi Nusi, kétgyermekes anyuka volt segítségére.

328325.1160x480

Mi lehetne jobb érzés a tökéletes anyák napi ajándék megtalálásánál? Ha egy olyan vállalkozót támogathatsz közben, aki szintén anyuka. Gőbel-Szabó Szandra kolléganőm szuper ötletes anyák napi ajándéktippekből készített válogatást. Jó nézelődést hozzá!

328316.1160x480

 

Ez még nem minden: ha igazán nőcis ajándékokkal készülnétek vagy csak tippeket szeretnétek adni a saját gyerekeiteknek, hogy titeket mi tenne igazán boldoggá, Jean Orsolya ebben nyújt egy kis segítséget.

328123.1160x480

 

Ha nem vagytok a tárgyi ajándékok hívei, sokszor egy kedves szó vagy egy szép vers is felejthetetlen ajándék lehet. Balogh Mia a legszebb anyák napi vallomásokból gyűjtött össze egy csokorra valót.

327336.1160x480

Az anyaság egyik legnehezebb része, hogy a rengeteg teendő és felelősség mellett időt szakítsunk közben önmagunkra is, legyen szó egy hobbiról vagy akár a karrierünkről. De mi történik akkor, ha a munkánk egyben a szenvedélyünk is? Naszvadi Judit vendégszerzőnk Portik Líviával, a No Sugar zenekar énekesnőjével beszélgetett arról, hogyan fér meg a zenei pálya az anyaság mellett.

328130.1160x480

 

Szalánczi Anna gyerekkora óta otthonosan mozog a konyhában: korábban 500 emberre főzött egy magániskola menzáján, jelenleg pedig egy kávézóban dolgozik. Hogyan tud kiteljesedni a gasztronómia világában, miközben otthon három gyerek neveléséről is gondoskodik? Többek között erről beszélgettem vele.

 

328001

Csilla csupán 29 éves volt, amikor a rendszeres önvizsgálatnak – ami mellrákból gyógyult édesanyjának köszönhető – hála észrevette a daganatot a mellében. Mi volt az első gondolata, hogyan telt tovább az élete? Mi adott erőt neki nap mint nap? És mit szóltak az orvosok, amikor azt mondta: babát szeretne? És hogy érzi magát most, mellrákból gyógyult, boldog édesanyaként? Erről mesélt Mágori Csilla. Zubor Rozi interjúja.

328065.1160x480

JNP_image_hirlevel

A Mesélj, Anyukám! az egyik kedvenc podcastom, ahol mindig fontos témákat beszélnek át érzékenységgel, humorral és határtalan elfogadással.  A legfrissebb epizódban a mom-shamingről beszélgettek Nemes Nóra gasztroújságíróval, aki kisgyermekes édesanyaként jelenleg maga is igen érintett a témában. A szülőség egy olyan téma, amiben azt gondolja a legtöbb ember, hogy van kompetenciája.

328028.1160x480

A másik kedvenc podcastom a Micsoda nők voltak! Íme egy újabb zseniális rész egy olyan nőről, akit bevallom, nem ismertem eddig. Anne Frank naplójáról talán mindenki hallott már, a második világháborúban zsidó származása miatt életét elvesztő fiatal lány utolsó éveiről azonban a legtöbben csak keveset tudnak. Például arról, hogy Anne másik 7 emberrel bujkált több mint két évig a hátsó traktusban, ahogy ő hívta. Ahhoz azonban, hogy ilyen sokáig olyan körülmények között tudjanak bujkálni, (legalább) egy segítő is kellett, aki nem volt más, mint Miep Gies. Aki inkább vállalta a veszélyt, mint azzal éljen, hogy nem tett meg mindent. Miep Gies a Frank család bújtatója, Anne Frank naplójának őrzője.

328029.1160x480

Tóth Krisztina novellái mindig egy másik világba repítenek. Ezt is pont ugyanannyira szeretem, mint az eddig elolvasottakat. Mindenkinek sok szeretettel ajánlom az írásait. Hogyan tudja elmondani egy anya a gyermekének azt, hogy miért nőtt fel apa nélkül? Tóth Krisztina novellája az ÉVA magazin legújabb számából.

327785.1160x480

Az érintés és az ölelés szerepe a párkapcsolatban – Az egyik cikk, ami igazán megfogott az utóbbi időben, hiszen nagyon fontos mondanivalóval bír.

327808.1160x480

Neked is volt már olyan élményed, hogy beszélgettél valamiről a barátnőddel, majd pár órával később a telefonodon megjelent egy hirdetés, ami pont azt reklámozta, ami a beszédtémátok volt? A laptopjaink, okostelefonjaink csatornaként működnek és a hangszórókon, kamerákon keresztül állítólag nyomon követnek bennünket. Online viselkedésünk alapján pedig az algoritmusok azt is tudják, ha költözünk, ha gyermeket várunk vagy hogy mikor megyünk nyaralni. A nagy testvér mindent lát – avagy mennyit tudnak rólunk a digitális világban?

327938.1160x480

Háború, bántalmazás, nemet mondás, szürke hétköznapok és egy új élet kezdete. Témák, amelyek a gyermekeinket is érintik, nekik is rengeteg a kérdésük ezzel kapcsolatban. Íme pár mesekönyv, ami segít megválaszolni nekik. 7 gyerekkönyv felnőtt témákról.

327700.1160x480

Reggel vagy este, játékszerrel vagy anélkül, hevesen vagy inkább lassan? Több tanulmány is utánajárt már, hogy milyen gyakran maszturbálunk. Milyen gyakran kényeztetjük magunkat – úgy?

327669.1160x480

 

 

 

 

 

 

 

Kelényi Angelika írónővel Naszvadi Judit készített lebilincselő interjút. “Fel kell nevelnem a lányomat, nincs időm meghalni!”

327663.1160x480

Rémisztő, egyben a felnőtté váláshoz kulcsfontosságú élmény a gyerekkorból. “Gyerekkorom legrémisztőbb emléke: egy hullát láttam a Margitszigeten.”

327354.1160x480

Gőbel-Szabó Szandra a szülésre bocsátó masszázsról beszélgetett Farkas Babett-tel.

327251.1160x480

Julia Robertset mindenki szereti. Jean Orsi cikkéből az is kiderül, miért.

327286.1160x480

Endrész Timi pedig monogám párkapcsolatban élő állatokról mesél nektek.

327366.1160x480

RW_PUMA_VIVICITTA_600x300

 

A legfrissebb, hétfői Mesélj, Anyukám! podcastepizódunk vendége Weiler Péter, a Randivonal.hu alapítója, tulajdonosa volt, s az internetes társkeresés rejtelmeiről beszélgettünk. Ha szóba jön az online ismerkedés, a legtöbben valami nagyon ciki dologként tekintenek rá, amihez a társkeresési folyamatnak maximum a legvégső, legkétségbeesettebb periódusában fordulnak az emberek, amikor már mindent kipróbáltak, amikor nincs más. A 21. században ma már ez egy teljesen természetes folyamat. Képzeld, 14 évvel ezelőtt én is így ismertem meg a férjem. Péter elmesélte, hogy azért az oldaluk legújabb funkciója azon dolgozik, hogy az online világból könnyedén az offline randizás világába repítse a regisztrált társkeresőket.

327066.1160x480

Itt a jó idő, egyre többen választják hétvégi úti célnak az erdőt. De hogyan lehet úgy elindulni kirándulni, hogy ne csak mi kapjunk a természettől, hanem valamit vissza is tudjunk adni? Földi Barka kolléganőm erről írt múlt héten: Kirándulj úgy, hogy ne csak neked, hanem a földnek is jó legyen!

327309.1160x480

Nemcsak mi érezzük a tavaszt, hanem az állatok is. Nemrégiben hírt adtunk egy magyarországi gólya love storyról. A Dömösön fészkelő gólyapár hím tagja megsérült, így ősszel nem tud melegebb éghajlatra repülni. A nőstény, bár minden ősszel Afrika felé veszi az irányt, tavasszal visszatér a szerelméhez. Ez idén is így történt, Szofi március 23-án immár hatodszor is visszaérkezett az ő Marcusához.

327213.1160x480

Múlt heti igaz történetünkben Gréta mesélt. Szeretett a munkahelyén dolgozni, de egy éve a teste felmondta a szolgálatot. Felismerte, hogy annyira komoly krízist él át a munkahelyén, hogy a teste drasztikus módon tiltakozik ellene. „Mindennap hányok munka előtt. Tudom, hogy fel kellene mondanom…”

327252.1160x480

Szexuális életünket bizonytalanságok, kisebb-nagyobb problémák és kérdések is árnyalhatják. Ezekre keresnek a legtöbben választ a szexterapeutánál. De mit gondolsz, melyik a 3 leggyakoribb kérdés, amit az emberek feltesznek egy szexterapeutának? Cikkünkből kiderül.

327024.1160x480

Hány évesen kívánjuk legjobban a szexet? Bár a libidó sok mindentől függhet, a tudósok szerint a testi, kulturális és pszichés tényezőkön túl nálunk, nőknél általában egy bizonyos életszakaszban lehet a legmagasabb. Egy biztos: nem csak a húszéveseké a világ.

327189.1160x480

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Hiszem, hogy meg kell engednünk magunknak a szomorúságot, hiszen a toxikus pozitivizmus ugyanannyira káros, mint az örökös pesszimizmus, azonban tudni kell elsajátítani a képességet, hogy észrevegyük a jót is. Hogy állunk a boldogsággal 2023-ban? Hányadikak vagyunk a világranglistán?

326611.1160x480

Ezért is örültem, amikor megkaptam új cikksorozatunk írását, melyben az elmúlt hét jó híreit szedjük össze és mutatjuk be az olvasóknak. Mondom, mindig történnek jó dolgok is, csak meg kell látni őket. Mik a jó hírek a múlt hétről a nagyvilágban? Mutatom!

326608.1160x480

A boldogságunkhoz természetesen az is hozzájárul, hogyan érezzük magunkat a bőrünkben. Jean Orsolya kolléganőm Piros Erika nőiességcoachcsal interjúzott. „Hiszem és tudom, hogy nemcsak a tökéletes testtől, a hibátlan arcbőrtől és vonásoktól, hanem a lelkünktől, a belső kisugárzásunktól leszünk szépek.”

326647.1160x480

A Mesélj, Anyukám! podcastcsatornánk heti témája a közös családi mozgás fontossága volt. Műsorvezetőink az április 15-én megrendezésre kerülő Generali Run Balatonfüred 2023 apropója kapcsán beszélgettek a sport jótékony hatásairól is.

326894.1160x480

Endrész Timi vezető szerkesztőnk a REGIO JÁTÉK-kal közös podcastsorozatunkban Nébald Alexandrát látta vendégül. Timi arra a kérdésre kereste a választ, hogy minden játék fejleszti-e a gyerekeket? „Tornanéni” pedig rengeteg hasznos gyakorlati tippel, tanáccsal, játékkal érkezett a stúdióba.

326921.1160x480

Egyszer azt ecseteltem Budai Lotti barátnőmnek, szerzőtársamnak – és a Micsoda nők voltak! podcastunkban műsorvezető társamnak –, hogy mennyire kiborít a rend- és takarításmániám. Hogy csak úgy vagyok képes otthagyni a lakást, hogy mindent rendbe rakok, mert ez lett belém ültetve: hogy mi van, ha vendéggel térek haza. Ott fogad a kupis lakás!?
Tudjátok, hányszor térek haza vendéggel? Kábé soha! Kiderült, hogy nemcsak én vagyok ezzel így, hanem nők milliói – jelenleg, a múltunk, a történelmünk során pedig még sokkal sokkal többen. Ez nem véletlen. Mi a takarítási szorongás eredete? Miért ültették el bennünk, hogy ha nem szép, tiszta, rendes az otthonunk, akkor mi rossz nők vagyunk? Erről írt Lotti A takarításszorongás eredete című cikkében.

takaritas szorongas

Szereted a kiállításokat, de nem mersz elindulni gyerek(ek)kel? Földi Barka kolléganőnk 3+1 tippet hozott, hogyan vágj bele gyerekkel a múzeumozásba, és hogy fog (egész) könnyen menni.

mueum

Olympe de Gouges és Betty Friedan a nőjogi aktivistákról szóló, kétrészes Micsoda nők voltak! podcastsorozatunk második adásának két újabb micsoda nője. Hogy ki volt ez a két nő, és milyen hihetetlen dolgokat tettek, vagy épp mennyire fontos dolgokat indítottak el a maguk korában? Hogy mikre hívták fel – illetve próbálták felhívni – a nők figyelmét, amiket az adott korban a többség észre sem vett? Miért fontos ma is ezekről még többet beszélni, és hogy ismétli magát a nőtörténelem is sok esetben? Erről beszélünk a legújabb adásunkban: nemcsak ezt a két nőt, de korukat is bemutatjuk, amelyben éltek és amelyben megpróbáltak változtatni a nők helyzetén!

mnv

Megfogadtam, hogy 2023-ban minden héten elolvasok egy könyvet. Patak Gyöngyvér Család a dombon című regénye volt az első. Na jó, kicsit csaltam, mert már 2022 végén elkezdtem, de az új év harmadik estéjén már végeztem is vele. Teljesen beszippantott. Rengeteg kérdésem is lett Gyöngyvérhez, akiről a regény olvasása közben derült ki számomra, hogy írott története főszereplője. Tényleg megtörtént esetek alapján írta-e a könyvet? Miért ír valaki a saját életéről regényt? Hogy fér meg az írás és Gyöngyvér másik hivatása, a testnevelés-oktatás egymás mellett? Hogy… pontosabban mikor ír egyáltalán egy édesanya 5 (öt!!) gyerek – ráadásul 5 fiú – mellett könyvet? Mindent megkérdeztem tőle a vele készült interjúban!

patakgyongyver

Te is igazi könyvmoly vagy? Falod a jó könyveket és folyamatosan keresed, mi lehetne a következő, amit elolvasol? Ismerjük az érzést, ezért is gondoltuk, hogy hónapról hónapra jelentkezünk könyvajánlóval, amelyben Jean Orsi kolléganőnk összegyűjti nektek az újdonságokat és a szerkesztőségi kedvenceket. Cserébe azt kérjük, ti is írjátok meg nekünk, ha olyan olvasmányra bukkantok, ami tetszett és ajánlanátok másoknak is.

konyvajanlok

A modern, 21. századi, tudatos, elég jó szülő már tudja, hogy büntetni nem jó. Nem célravezető, egy idő után nem is hatékony, hosszú távon pedig kifejezetten kártékony. Nemcsak a gyerek-szülő kapcsolatra, de a gyerekre is. Ám pontosan mit érünk el, mit okoz a büntetés, a tiltás, a megvonás? És mit javasol Beszédes Henrietta gyereknevelési specialista, kétgyermekes édesanya, a Boldog Gyerek alapítója? A legújabb Mesélj, Anyukám! adásból kiderül!

meseljanyukambuntetes

Miután az ÉVA magazin is megjelent a TikTokon, vezető szerkesztőnk, Endrész Timi azon kapta magát, hogy már nemcsak a tartalomgyártói oldalon csücsül, hanem fogyasztóként is használja az applikációt. Ebben a cikkben 6 magyar férfi TikTok-tartalom-gyártót mutat be, akiket érdemes követni!

tiktokpasik

Shakira és Pique válik, botrány van. Shakira dalt ír róla, botrány van. Miley Cyrus és Liam Hemsworth elváltak, botrány volt, Cyrus dalt ír róla, botrány van. Olyat nyilván nem szokott egyetlen megbántott és elhagyott férfi sem tenni, hogy az exbarátnő intim képeit küldözgeti boldog-boldogtalannak. De ha egy nő dalban vallja meg a dühét, vagy az elengedést, az nem fér bele. Az érintettek – bár nevek nem hangzanak el egyik slágerben sem – perelnek. Szóval, ha van rajtad sapka, ha nincs, te vagy a hibás, Nyuszika. Mindegy mit tesz a nő szakításkor, akkor is céltáblává válik?

van_rajtad_sapka_nyuszika

Amikor azt kérdezzük tőletek, milyen témáról szeretnétek, hogy beszéljünk a Mesélj, Anyukám! soron következő adásában, 10-ből 8-an biztosan az anyós vagy a nagyi témát dobjátok be. Régóta gondolkozunk, hogy lehetne jól feldolgozni ezt a témát, amolyan igazi, Mesélj, Anyukám!-osan, amikor egyszer csak Dórink azt mondta: megvan a tökéletes interjúalany. Tímár Zita, aki maga is édesanya, de anyós is, és már nagymama is. Ráadásul Zita pszichológus is, tehát szakmai oldalról is hozzá tud szólni a témához. Mit javasol ő hétköznapi Mamiként, és mit tanácsol pszichológusként mind az anyáknak, mind a mamiknak/anyósoknak? És milyen volt anyából anyóssá, majd Mamivá válni? Készítsetek zsepit és mindenképp hallgassátok meg, aztán üljetek le – akinek van lehetősége – a saját mamitokkal, anyósotokkal, mert mint oly sok dolognak, ennek a fő tanulsága is az, hogy kommunikáljunk. Mert megismerve a másik oldalt, egészen más a gyerek fekvése…

Mesélj_Anyukám

Nem vitás, az élet élvezetéhez az evés, az ízek, aromák és illatok is hozzátartoznak. Neked mi a kedvenc ételed? Biztos vagyok benne, hogy a favoritok között ott van legalább egy olasz specialitás is. Kolléganőnk, Földi Barka azon szerencsés hölgyek közé tartozik, aki egy dél-olasz férj mellett kötött ki. Aki már járt Olaszországban vagy ismer olaszt, az tudja, hogy az étel központi szerepet tölt be az ottani családok életében. Ez is megérne egy cikket, de Barka most néhány méltán híres olasz étel történetét mutatja be. Vigyázat, az ízlelőbimbók izgatására alkalmas sorok következnek!

Olasz_konyha

Kolléganőnk egy csúnya szexbalesetéről vall őszintén: „Érdekes élmény volt: nekem szinte rémületes, a partneremet viszont inkább felcsigázta. Gyengébb gyomrúak ne olvassanak tovább” – írja cikke bevezetőjében. Mi is történt vele pontosan? Elmeséli!

csúnya_szexbaleset

Itt a tavasz! És ahogy egyre melegebbek a napsugarak, úgy töltünk egyre több időt a szabadban. Teszünk-veszünk a kertben, az erkélyen, ezek hiányában pedig a lakásban próbálunk egy kis tavaszhangulatot teremteni. Balogh Mia kolléganőnk szuper tippeket hozott ahhoz, hogy az erkélyedre milyen növényeket érdemes ültetned, amelyek minimális gondozás mellett is segíthetnek megteremteni a saját kis városi oázisodat.

erkélynövények

Nemrég járta be a hír a világsajtót, hogy a Facebook és az Instagram anyavállalata, a Meta tanácsadó testülete arra szólította fel a techóriást, hogy vizsgálja felül azon politikáját, miszerint női mellbimbót ábrázoló képet csak kivételes esetben lehet posztolni. Az elmúlt hetekben számos fórumon keletkezett vita arról, hogy mi történne, ha a Meta valóban felülvizsgálná gyakorlatát, vagy épp – ami ugyancsak egyre gyakrabban felröppenő lehetőség – a törvényhozók is lehetővé tennék, hogy ahol közterületen férfiaknak szabad félmeztelenül megjelenni, ott azon túl a nők is megtehetik. Hogy nézne ki vajon egy ilyen világ? Az utcákat ellepnék a félmeztelenül munkába vagy bevásárolni siető nők? A kontrollálhatatlan erekciótól szenvedő férfiak pedig egymásba rohannának a kocsijukkal? A női mellek látványától elfelejtenék, hol a munkahelyük vagy hova indultak épp, és káoszba fulladna a világ? Budai Lotti játszott el ezzel a gondolattal és rögtön utána is járt, mely történelmi korokban volt szabad a mellbimbó-mutogatás.

mellbimbó_szabadon

A nárcisztikus anyák gyakran használnak olyan kifejezéseket, fogalmazzák meg úgy a mondanivalójukat, hogy szinte észre sem veszed, hogy manipulálnak, lelkiismeret-furdalást keltenek benned. Mindig ők akarnak a középpontban lenni, még a beszédükben is, ezért nagyon gyakran használják az „én” személyes névmást. De ez csak egyik jele annak, hogy egy nárcisztikussal állsz szemben. A téma szakértői szerint vannak tipikus mondatok, amelyek azonnal leleplezik őket. Te hányra ismersz rá?

narcisztikus_anya

Tudtad, hogy az elmúlt évtizedekben a péniszek átlagos hossza 25 százalékkal nőtt a világban, míg a tesztoszteronszint és a sperma minősége csökkent? „Az egymillió dolláros kérdés az, hogy miért fordulhat ez elő” – reflektált a kérdésfelvetésre dr. Michael Eisenberg, a Stanford Medicine férfitermékenységre specializálódott urológus doktora. Vajon megtalálták a valódi okot? Cikkünkből kiderül!

megnőtt_péniszek

A legújabb Mesélj, Anyukám! podcast témája az egyik legtöbb embert érintő függőség, az alkoholizmus. Érinti ez a kismamákat, anyákat? Meg fogsz lepődni, mennyire… „Több száz csecsemő születik Magyarországon súlyos születési rendellenességgel, mert az anyukája ivott terhesség alatt.”

325941.1160x480

A kedvenc podcastom, a Micsoda nők voltak! legújabb részében Budai Lotti és Zubor Rozi az első nőjogi harcosokról beszélgettek. Ez a nőnapi különkiadás igazi hiánypótló kuriózum. Hallgassátok Ti is sok szeretettel! Ezek a nők a többi nőért tettek mindent kockára és őket az utókor által nem értékelni egy nagyon nagy hiba.” Micsoda nők a nőkért – 1. rész

325735.1160x480

Annyira szeretem az egyszerű és gyors ötleteket – főleg, ha mindezzel megkíméljük a környezetet is. De tudjuk, hogy a kényszer is nagy úr. „Hó közepe volt, de elfogyott a pénzem. Ilyen korábban is előfordult velem, ám akkor még nem volt két folyton éhes fiúgyerekem.Spórnap, avagy receptek üres hűtőszekrényre – Dubniczki Csilla írása.

325641.1160x480

Hegedüs Barbi kolléganőnk új cikksorozatot indított; nagyjából ugyanazt a tíz plusz egy kérdést tesszük fel költőknek, íróknak, színészeknek és énekeseknek (elsősorban nőknek), amik főleg művészeti pályával, kultúrával, családdal, vágyakkal, álmokkal, célokkal függenek össze. Nem állítjuk, hogy valamiféle tanulság kerekedik majd ki belőle – de hogy érdekes sorozat lesz, az garantált. Nagyon érdekes volt olvasni Palágyi Ildikó gondolatait. Soha annyit nem tanultam a kreativitásról, mint a kislányomtól! 

325800.1160x480

„Az elmúlt években számos alkalommal volt lehetőségem privát közvélemény-kutatást folytatni velem nagyjából egykorú nőkkel, hogy kamaszként ők milyennek képzelték el a „szűzhártyájukat” (egyelőre az egyszerűség kedvéért tegyünk úgy, mintha ilyesmi létezne). Nagyjából ez volt a válasz: ez a hüvelyben, a bejáratától néhány centire található, valamiféle vékony kis hártya, ami elreteszeli ez az utat. Annak idején bennünk is hasonló képet ültettek el biológiaórán, ahol amúgy az is elhangzott, hogy azért tudunk menstruálni, mert ezen a kis hártyán van egy lyuk… (Megjegyzem, ugyanezen a biológiaórán vetítették le nekünk „felvilágosításképp” a Néma sikoly című filmet, aminek célját a mai napig nem tudom értelmezni.) Na de, hol is kezdjük, hogy mi is a baj ezzel a szűzhártya fogalommal?” Budai Lotti írásai mindig elvarázsolnak. Mindig tud újat mondani, én meg nagyon szeretek tanulni! A 15. századig egyetlen nőnek sem volt szűzhártyája – avagy az „őrizgetett” és „elvesztett” kincs… ami nincs.

325765.1160x480

Zöldítenéd az otthonod? Akkor Balogh Mia cikkét mindenképp olvasd el. Ez a cikk igazi életmentés tud lenni, ha valaki zöldítené a lakását, de nem tudja, hogyan kezdje! Hidd el, ezek tényleg bírni fogják a strapát!

325289.1160x480

A mesék varázslatos világa egyszerre szórakoztat, fejleszt és nyugtat, nem csoda hát, hogy minden pedagógus, óvó néni és tanító néni, illetve gyermekekkel foglalkozó szakember javasolja, hogy olvassunk mesét a gyerkőcöknek mindennap. Sajnos egyre inkább azt tapasztalni, hogy a gyermekek csak az óvodában, iskolában hallanak élőszavas mesét, inkább a tévét nézik vagy az okoskütyüket nyomkodják, akár már óvodás korban is. Pedig a mese szerepe nagyon fontos a gyermekek életében, ezért mindenképp lényeges, hogy a meseolvasást szokássá alakítsuk. Felnőtteknek legalább akkora (ha nem nagyobb) szükségük van a mesére. Miközben olvasunk, mi is gyógyulunk. A mese egy csoda, avagy miért alakítsuk szokássá az esti meseolvasást.

325589.1160x480

HIRDETÉS
HIRDETÉS
HIRDETÉS
HIRDETÉS
HIRDETÉS
HIRDETÉS
HIRDETÉS
HIRDETÉS
HIRDETÉS
HIRDETÉS
HIRDETÉS
HIRDETÉS
HIRDETÉS
HIRDETÉS
HIRDETÉS

Ezt a levelet az evamagazin.hu -t üzemeltető Marquard Media Magyarország Kft.-től kaptad.

Ha a felület kezelésével vagy az adatkezeléssel kapcsolatban kérdése merülne fel, kérjük az adatvedelem@marquardmedia.hu e-mail címre írjon, ahol kollégáink készséggel állnak rendelkezésére.
Marquard Media Magyarország Kft. 1031 Budapest, Angel Sanz Briz út 13., Graphisoft Park
Adatvédelmi nyilvántartási szám: NAIH-60762/2012.